NEFER BOSZORKÁNY

A BOSZORKÁNYSÁG LÉTEZIK, NEM PUSZTÁN LEGENDA.

 

Üdvözlöm Kedves Vendég, Nefer boszorkány jósnő oldalán.

 

 

Engedje meg, hogy pár szóval bemutatkozzam.

 

Oly régóta próbálok visszaemlékezni, hogy mikor is kezdődött spirituális életem, de ezt a mai napig nem tudom konkrétan meghatározni. Már kisiskolás korom óta tudom, hogy erre a feladatra születtem, nagyon erősen megérzem mások energiáit, problémáit, hogy mikor mi fog velük történni,  akár jó, akár rossz… Nagyon sok esetben,  mint egy film,  pereg le előttem az életük.  Próbáltam magamban visszafojtani ezt az érzést, úgymond „normális” kerékvágásba terelni az életem, polgári szakmát tanulni stb. Mindez sikerült is, csak éreztem folyamatosan, hogy valami hiányzik az életemből. Valami, amit nem mertem felvállalni. Mert bizony hiába mondták kedves ismerősök, oktatók, előadók, ezoterikus beállítottságú személyek, és egyszerű emberek, amikor megláttak, hogy „Te bizony boszorkány vagy!”.  Én csak kedvesen nevettem, a válaszom pedig mindig csak ennyi, volt: „Tudom”.

18 évesen halálközeli élményben volt részem. Hihetetlen érzést és élményt tapasztaltam meg, amit soha nem fogok elfeledni, egyszerre volt sokkoló és pozitív. Ugyanúgy mint azoknak a barátoknak akik akkor és ott voltak. Mindannyian határozottan állították, hogy volt még valaki rajtunk kívűl a szobában.

Mindig mondtam a hozzám közelállókhoz, hogy 30 körül kezdődik az életem, 33-ra pedig felvállalom magam. És így is lett. Vannak dolgok, amelyek kikerülhetetlenek egy ember életében. Nekem a boszorkányság és a mágia világa ez. Tanultam sok helyen, és sokfélét. Meghallgattam és magamévá tettem több ezoterikus tant. De igazából a metafizikai terapeuta kézés volt az, ami az én életem alakulása szempontjából meghatározó lett. A mai napig hálás szívvel gondolok vissza arra a két évre, az ott szerzett tapasztalatra és tudásra.  És itt talán érdemes megállni egy szóra. Mert hiába voltam pár boszorkány mester, mágus közelében, akik már évekkel ezelőtt is elismerték a tudásomat, (ezer köszönet nekik a belém vetett hitükért és bizalmukért, és azért, hogy ott és akkor elfogadták döntésemet), ha én még nem éreztem azt, hogy itt az idő... És egyszer bizony nálam is elérkezett. Az ember nem kerülheti el a sorsát. Bármennyire is igyekeztem fiatalként ellenállni.

Hiszem és tudom, hogy ezeket a képességeket azért kapjuk, hogy segítsük vele embertársainkat, és csak a jóra használjuk fel. Telepatikus erőmmel is sokaknak segítettem már a gondjaik feltárásában és megoldásában.

Úgy érzem, ahhoz, hogy másoknak is bizonyítsunk, ahhoz elsősorban magunk felé kell bizonyítani. Mert valójában milyen jós az, aki pl. magának nem rak kártyát? Én bevallom, a mai napig, ha döntéshelyzetbe kerülök, vagy ha csak kíváncsi vagyok, mi fog velem történni, bizony dobok kártyát magamra is.  

 

 Az eltelt évek alatt rengeteg tapasztalatra és tudásra tettem szert. A jósláson kívűl foglalkozom átok, rontás levételével, védelemmel, különböző mágiákkal (építő szándékú, jó célú), szerelmi kötésekkel / oldással, negatív energia állapotok megszüntetésével, csakra tisztítással, Narayana kezeléssel, halottlátással, médiumi válaszadással, auralátással, sérült aura helyreállításával, átjárók lezárásával, fekete mágia levételével, annak elhárításával.

Ezoterikus tevékenységem kapcsán dolgoztam televízióban, rádióriportokban szerepeltem, neves rendezvényeken vettem részt, nyomozók munkáját segítettem.

 

Reggelente a Rádió35 Tiszaújváros műsorában napi jó tanácson felül rengeteg érdekes ezoterikus témát boncolgatok, fülelni kötelezően ér! :)

 

 

 radio35_hd_logo_-_2nd-gen-avatar2.png

 

Facebook elérhetőség:

https://www.facebook.com/onodi.eniko

 

Facebook hivatalos oldal:

 https://www.facebook.com/pages/Nefer-A-Boszork%C3%A1ny/637685199657904?fref=ts

 

Ezeken a hivatolos oldalakon keresztül is lehet időpontokat igényelni.

 

Olvasni való:

http://www.tiszaujvaros.hu/index.php/home/archiv-cikkeink/12156-a-no-miszteriuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mentés





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 97
Heti: 712
Havi: 2 694
Össz.: 295 892

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
NEFER BOSZORKÁNY - © 2008 - 2016 - neferboszi.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: nefer boszi - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »